Doberdónál van egy nagy kerek erdő,
Közepébe van egy gyászos temető.
Benne fekszik sok szép magyar meghalva,
Eltemette a gyászos Galicia.

Édesanyám, ne sirasson engemet!
Nem szép hazám földje takar engemet.
Az ellenség földet dobott énreám,
Sírhat, ríhat a szegény édesanyám.


 Doberdónál van egy nagy kerek erdő

Elmentem én katonának, puska volt az első,
Sirt a bundás, hullt a könnye, mint a záporeső.
Ne sirj, bundás, ne keseregj, letellik a katonaidő!
Nekem is volt, de már letelt a három esztendő!

A pakrócom négy sarkába varrtam a nevemet,
Átadtam a szerelvényem a huszonketteseknek.
Hadd olvassa, sej, haj, egy ujjonc regruta,
Kinek van még szép Veszprémbe sok szomoru napja!


 Elmentem én katonának, puska volt az első

Fényes csillag fenn a magas égen.
Nincsen maradásom ezen a vidéken.
Oszlopról, sej, el kell masirozni,
Szép kedvesem itt kell téged hagyni.

De ha mégis ugy kell ennek lenni,
Hogy Oszlopról el kell masírozni,
Hagyok olyan rózsabimbót benne,
Míg élek is, fáj a szívem érte.

Minek varrják nekem a gyolcsruhát,
Ha a nevem a harctérre irták?
Ha megsebesülök, jó lesz a sebemre,
Ha meghalok, eltemetnek benne.


 Fényes csillag fenn a magas égen

Gyorsan forog babám, gyorsan forog babám a gőzkocsi kereke,
Azon visznek engem, azon visznek engem ki az olasz harctérre.
Ne sirjatok nagyveimi lányok! Visszajövök én!
Mer az édesanyám, meg a kedves babám sokat sirnak utánam.

Már megmondtam, anyám, már megmondtam anyám, mért szültél a világra.
Inkább dobtál volna, inkább dobtál volna a zavaros Tiszába!
Tisza vize vitt volna a jeges Dunába!
Ne öltöztem volna, ne öltöztem volna soha komisz ruhába!


 Gyorsan forog babám, gyorsan forog babám a gőzkocsi kereke

Ja, de busan legel a százados úr pejlova.
Azt sem tudja, hol fekszik a gazdája. (de)
Ott fekszik egy rezgőnyárfa tövébe, mer
Három éles golyó van a szivén belőve.

Jaj, de gyorsan forog a gőzkocsi kereke,
Kivált, mikor regrutákkal van tele.
Kislány kiáltja oda a gépésznek:
- Mikor hozza vissza a régi szeretőmet?

- Nyisd ki, anyám, nyisd ki a ződre festett kapudat,
Ereszd be a szabadságos fiadat!
- Beeresztlek, édes fiam, vártalak,
Elmult három éve, mióta nem láttalak.

- Anyám, anyám, anyám, édes kedves jó anyám!
Szedje össze cibil ingemet, gatyám!
Szedje össze, tegye föl a póstára,
Jön haza a fia husz napi szabadságra.


 Ja, de busan legel a százados úr pejlova

Jaj de szépen harangoznak hajnalba,
Most teszik a nyerget kis pejlovamra.
Két napi széna, zab fel van pakolva,
Gyere, kisangyalom, adjál csólkot az utra!

- Nem adok én csólkot huszárgyereknek,
Mert az engem nem igaz szivből szeret.
Mer ha az engem igaz szivből szeretne,
Maga mellé, a nyeregbe ültetne.

- Nem való vagy, kisangyalom, nyeregbe,
Táncol a ló, leesnél a földre!
De hogyha én felülök a nyeregbe,
Táncolhat az a ló a csillagos egekbe!

- Isten véled! Kantárszár a kezembe,
Most teszem a ballábam a kengyelbe.
Adjál csólkot, páros csólkot az utra!
A jó Isten tudja, látlak-e még, vagy soha.


 Jaj de szépen harangoznak hajnalba

Járás, járás, hires jásdi járás.
A lovamnak nem találok szállást,
Egész éjjel a záporesőn ázik,
Látom a babám a más ölében játszik.

Ne vigyenek engem katonának!
A szivedet ne add oda másnak!
Mer az enyém le van pecsételve,
Vidd el babám, az orosz határszélre!


 Járás, járás, hires jásdi járás

Jó sora van a csődörös huszárnak,
Nem arat a’ sszénát, zabot lovának.
A szénája csomóba van, csuhaj, pakolva,
Kisangyalom, érted lettem katona!

Kisangyalom, ha katona nem volnék,
Ablakidon sok jóestét mondanék.
De mivel hogy, kisangyalom, katona vagyok,
Szemlátomást, mint a rózsa hervadok.

Hervad az a rózsa, akit szagolnak,
Hervad az a kislány, akit csókolnak.
Hervadva él, hervadva él, csuhaj, a búbánat,
Októberbe elvisznek katonának.


 Jó sora van a csődörös huszárnak

Keresik a keresztlevelemet,
Még a pap se tudja a nevemet!
- Kutya biró! Te vagy ellenemre,
Te küldtél a katonaéletre!

Elmondhatom, Istenem, Istenem!
Jászba borult az egész ílletem!
Jászba borult felettem az ég is,
Mer katona lettem, babám, én is.

De szeretnék az erdőbe lakni,
Közepiben egy szároz ág lenni!
Ha valaki meggyujtaná azt a száraz ágot,
Leégetném az egész világot.


 Keresik a keresztlevelemet

Kossuth Lajos három szinü lobogója,
De sok barna legény esküszik alatta!
Három ujját tartja föl a magas égre,
Ugy esküszik föl a haza védelmére.

Jaj, de nehéz három évet leszógáni!
Száraz fügefának zöldellésit várni,
Száraz fügefának lehajlik az ága,
Szép a babám, a faluba’ nincsen párja!


 Kossuth Lajos három szinü lobogója

Kossuth Lajos udvarába áll egy terebélyes diófa,
Kis pejlovam, kis pejlovam felnyergelve áll ugy alatta.
Fényes annak a zablája, cukros a babám pici szája,
Ráhajtom a bus fejemet a rózsám ölelő két karjára.

Mondtam, anyám, házasíts meg, mert majd elvisznek katonának.
Ha elvisznek katonának, elszeretik az én babámat.
(de) Öleld pajtás, nem bánom éljed vele a te világod,
Csak előttem meg ne csókold, vigyázz, a két szemedet kivágom.


 Kossuth Lajos udvarába áll egy terebélyes diófa

Lágerkaróm le van verve,
Köpönyegem ráteritve.
Köpönyegem a sátorom,
Sirathatsz már, kisangyalom.

Kisangyalom , te is én is,
Fáj a szived? Az enyém is!
Fáj a szivem kivül bellül,
Bánat szoritja kétfelül.


 Lágerkaróm le van verve

Megy a gőzös lefelé,
Száll a füstje fölfelé.
Barna kislány utána
Sir a gőzös porába.

Ne sírgy, kislány, ne sirass,
Értem könnyet ne hullass!
Kihuztam a cédulát,
Szivem szomoritóját.

Máma kapok nadrágot,
Holnapután kabátot,
Kardot az oldalomra,
Hat krajcárt minden napra.


 Megy a gőzös lefelé

Sirhat, jajgathat az az édesanya,
Kinek elviszik fiát háboruba.
Kezét vagy lábát a golyó elviszi,
Meg sem hal, szegény, mégis eltemetik.

Ha látod folni, pajtás, a véremet,
Ne hagyjál sokárig szenvedni engemet!
Töltsd meg a fegyveredet, szögezd a mejjemnek,
Huzd ki a bajnétodat, szurgy agyon engemet!

Ez volt, ez a szó, utolsó bucsuzó
Megszólamlodott a nagy trombitaszó.
Az ágyú nem dörög, csak a bajnét csörög,
Bajnétom hegyéről a piros vér lecsöpög.


 Sirhat, jajgathat az az édesanya

Van két szemem, mivel messze ellátok,
Bakonyerdő közepébe belátok.
Bakonyerdő közepébe van egy emeletes huszárkaszárnya
Abba van a kisangyalom bezárva.

Édesanyám mindig intett a jóra,
Hogy ne menjek én a csárdaajtóra.
mer Meg is fognak, meg is vernek, meg is hasogatják a gyönge testemet,
Nincs szeretőm, ki lemossa véremet.


 Van két szemem, mivel messze ellátok

A hadházi bíró kapujába’
Lehullott az akácfa virága.
Felszedné azt sok jó édesanya,
Ha ja fia nem volna katona.

A bírónak három legény fia.
Három közül egy sem lett katona.
Szívesebben szolgálnám a császárt,
Ha egyformán szedné a regrutát.

A gőzösnek mind a hat kereke,
Mind a hat feketére van festve,
Gyászolja a magyar legényeket,
Fijumébe viszik szegényeket.

A hadházi bíró kapujába’
Leesett a kalapom a sárba.
Gyere babám, vedd fel a kalapom,
Hazajövök, te leszel a párom.


A hadházi bíró kapujába’

A jászberényi kaszárnyának de magas a teteje,
Ráhajlik a tearózsa levele.
Cserebogár, csípd le annak levelét,
Le ne törje seje-haj a rezes csákóm tetejét.

A jászberényi kaszárnyának nyitva van az ablaka,
A szeretőm most könyököl ki rajta.
Szépek a fák, zöldellenek ide ki,
Határvadász a babám, a kaszárnyából gyere ki!

A jászberényi kaszárnyának virágos kert előtte,
Barna kislány virágot szed belőle.
Barna kislány, minek szeded a rózsát?
Határvadász a szeretőm, kötök neki bokrétát.


A jászberényi kaszárnyának de magas a teteje

A nagy bécsi kaszárnyára rászállott egy gólya,
Vizet hozott a szájába, reguták számára.
Mosdjatok reguták, mert porosak vagytok,
Azt csak a Jóisten tudja, mikor szabadultok!

Fiumei kikötőbe megállt egy gőzhajó,
Közepébe, négy sarkába nemzeti szín zászló,
Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja,
Szegény rongyos magyar bakák jönnek szabadságra.


A nagy bécsi kaszárnyára rászállott egy gólya

A rétsági sorozóra süt a Nap,
Benne ülnek a sorozó nagyurak,
Egyik írja az én testem állását,
Másik írja babám elbúlcsuzását.

Horthy Miklós, ha bevettél huszárnak,
Adjál lovat, hogy én gyalog ne járjak!
Adjál lovat, almás deres paripát,
Hagy ugratom át a babám kapuját!

Éldesanyám, ki a huszár, ha én nem?
Ki nyergeli föl a lovat, ha én nem?
Fölnyergelem keselylábú lovamat,
Császár előtt bemutatom magamat.


A rétsági sorozóra süt a Nap

A zentai kaszárnyára süt a nap.
Megjöttek a vizitáló tiszt urak.
Egyik írja gyönge testem állását,
A másik meg babám elbúcsúzását.

Kisangyalom, nem írok több levelet.
Szilaj csikóm elrúgta ja kezemet!
Szilaj lónak fájdalmas a rúgása.
Szép kedvesem, hallik a zokogása.

Ha meghalok, nem köll engem siratni.
Nem köll majd a koporsómra borulni!
Ráborulna édesanyám, de már nincs!
Borulj hát rám, egyetlenegy drága kincs!


A zentai kaszárnyára süt a nap

Annak anyának van búja,
Kinek két fija katana,
Zegyik huszár, másik zsendár,
Puszta kázárméba sétál.

Puszta kázár´, ne repedj meg,
Zén két fiam, szabadulj meg,
Szabadulnék, de nem lehet,
Me´t e német nem enged meg.
...


Annak anyának van búja

Anyám, anyám, édesanyám,
Édes felnevelő dajkám,
Születésemnek örültél,
Katonának fölneveltél.

Katona se lettem volna,
Ha az anyám nem szült volna,
De még akkor beíratott,
Mikor bölcsőbe ringatott.

Bujdosik az árva madár,
Minden erdőszélen leszáll,
Hát az olyan árva, mint én,
Hogyne bujdokolna szegény.

Irigyeim sokan vannak,
Mint a kutyák, úgy ugatnak,
Hagyok nekik víg napokat,
Hadd ugassák ki magukat.


Anyám, anyám, édesanyám

Az eke a földet nem magának szántja,
Az anya a lányát nem magának tartja,
Szépen fölneveli, szárnyára ereszti,
Könnyes szemmel nézi, mikor más öleli.

Az eke a földet nem magának szántja,
Az apa a fiát nem magának tartja,
Húsz évig magának, húsz év után másnak,
Harminchat hónapot szolgál a császárnak.


Az eke a földet nem magának szántja

Bimbó voltam, mikor én megszülettem,
Rózsa voltam, mire katona lettem,
Rózsa voltam a babám ablakába,
Elhervadok Olasz-Lengyelországba.

Fekete felhőből esik az eső.
Ne hízelegj, nem vagy igaz szerető!
Nem vagy igaz, meglátszik a színedről,
Meg arról a világoskék szemedről!

Felsőhegyre befütyült mán a vonat.
Postás legény levelet szed lé róla.
- Postás legény, add ide a levelem.
Hagy olvassam, mit írt az én kedvesem!


Bimbó voltam, mikor én megszülettem

Csivirgónak-csavargónak mond engem az egész világ,
Pedig az én kalapomnál nem hervad el a gyöngyvirág.
Szervusz, kutyavilág, vedd le rólam a szádat,
Én elmegyek katonának, más öleli a babámat.

Keresik a, nem lelik a keresztelő levelemet,
Sem a bíró, sem a jegyző nem találja a nevemet.
Majd megtalálja azt első Ferenc Jóska,
Megásatja a síromat a tiroli hegyoldalba.


Csivirgónak-csavargónak mond engem az egész világ

Csuhaha, lehajlott a diófának az ága,
Csuhaha, ráhajlott a vizitáló szobára.
De sok édesanya sírva jár el alatta,
Ihajla, hogy a fia három évig katona.

Csuhaha, Böszörményben soroztak katonának,
Csuhaha, lovat adtak, hogy én gyalog ne járjak.
Lovat adtak, keselylábú, sej-haj de pej kancát,
Ihajla, azon járok kisangyalom tehozzád.


Csuhaha, lehajlott a diófának az ága

Donkanyarban van egy szomorúfűzfa,
Hetes tüzér halva fekszik alatta,
Bajtársai szuronyheggyel ássák a sírját,
Odahaza magyar lányok sirassák.

Gyertek lányok öltözzünk fel fehérbe,
Menjünk ki a nagy kaszárnya elébe,
Zörgessük meg a kaszárnya rácsos ablakát,
Hagy ölelje minden lány a babáját!

Donkanyarban van egy szomorúfűzfa,
Barna kislány vizet merít alatta.
Állj meg, kislány, barna kislány, de csak ha lehet,
Adjál a bakának egy ital vizet!

Mért ne adnék én a bakának vizet,
Szenvedett már a hazáért eleget.
Nem szenvedtem, barna kislány, de majd szenvedek,
Majd ha én az orosz frontra kimegyek.


Donkanyarban van egy szomorúfűzfa

Édesanyám olyan vizet adott,
Amitől a szeretőm elhagyott.
Most is olyan szerető hagyott el.
Míg én élek, sosem felejtem el!

Esik eső, sár, víz van az utcán,
Ez a kislány sírva mossa a ruhát.
Sírva mondja az édesanyjának,
Eltiltották tőlem a rózsámat.

- Ne sírj, lányom, van még a faluba!
Nevelnek még legént a számodra!
— Mit ér, anyám, ha én nem szeretem?
Gyászba borút az egész életem!


Édesanyám olyan vizet adott

Egyes fia vagyok az anyámnak,
Mégis besoroztak katonának,
Kihúzták rám az első cédulát,
Itt kell hagyni Jászágó faluját.


Egyes fia vagyok az anyámnak

Éldesanyám vett nekem kalapot,
Fújja a szél mellette a szalagot,
Ha nem fújja, magam is lobogtatom,
Ezt a barna lányt idecsalogatom a sötétbe.

Még azt mondják ez se szép, az se szép,
Olyan vagyok, mind a csillagos ég,
Olyan vagyok, mind az engedelem, 
a Babám szívébe lánggal ég a szerelem a sötétbe.


Népzenetár - Dalszövegek a "Katonadal" kategóriából