Népzenetár - Dalszövegek
Mámámnak, mámámnak Magyar
Mámikám s tátikám s tesvérejim, maradjatak békével, met nekem mënnëm këll Magyar
Man hisz jek pierno, jek gambáneszkro Cigány
Már csakugyan úgy kell annak lenni Magyar
Már elmegyek az örömbe Magyar
Már én többet nem járok el a kocsmába Magyar
Már ezután úgy élem világom JuhásznótaMagyar
Már Füzesből kihajtották a nyájat CsárdásMagyar
Már hatvanhat éves is elmúltam Magyar
Már két hete, vagyis három Magyar
Már látom életem nemigen gyönyörű KeservesMagyar
Már menyőből kihajtották a nyájat Magyar
Már minálunk lecsúszott a bor ára Magyar
Már minálunk lecsúszott a bor ára Magyar
Már Vizsláson az jött a szokásba Magyar
Már Vizsláson végig Magyar
Mári néni, gyüjjön csak ki PárosítóMagyar
Mária Mária hajnali szép csillag Magyar
Mária tisztelők, kik hozzám jöttetek Magyar
Mária, e zIsztennek e szent anyja NépénekMagyar
Mária, Mária Magyar
Mária, Mária, mennyei szép hajnal, kit szépen köszöntött Gábriel arkangyal Magyar
Maros mellett elaludtam Magyar
Maros mellett elaludtam Magyar
Maros mellett elaludtam, jaj, de szomorút álmodtam Magyar
Márvány-tenger partján, Rákóczi sírjánál Magyar
Márványkőből, márványkőből van a Rudolf körösztje Magyar
Márványkőből, márványkőből van a Tisza feneke Magyar
Márványkőből, márványkőből van a tisza feneke Magyar