Azt gondoltam, hogy nem leszek katona,
Gondot viselek az édesanyámra,
De már látom, semmi se lesz belõle,
Reábízom a jóságos Istenre. 

Marsadjusztéromban állunk egész nap,
Gyenge vállam feltöri a cakompakk,
De a szívem nem töri fel semmi sem,
Haptákban is rád gondolok, kedvesem. 

Nem hiszed, hogy elmegyünk a csatába,
Majd elhiszed úgy alkonyat tájába,
Hej, homályos lesz akkor a két orcám,
Mikor tõled el kell válnom, szép rózsám. 

Jaj, Istenem, hogy nézhetek el eztet,
Háborúba viszik a szeretõmet,
Sír az apa, sír a testvér s szeretõ,
Mikor lesz már teli az a temetetõ.