Ez a világ, amilyen nagy,
te, galambom oly kicsiny vagy
de ha téged bírhatnálak,
a világért nem adnálak.

Te vagy a nap, én az éjjel,
teljes teli setétséggel,
ha szívünk összeolvadna,
rám be szép hajnal hasadna!

Ne nézz reám, süsd le szemed -
elégeti a lelkemet!
De hisz úgysem szeretsz ingem,
égjen el hát árva lelkem!

Az én torkom álló malom,
úgy őröl, ha meglocsolom.
Árva szívem a molnárja,
bánatot hord garatjára.