Búval terítették az én asztalomat
Bánattal töltötték az én poharamat.

Nem hittem örömöm, hogy búra forduljon,
Fényesen kelt napom homályba boruljon.

Mert ha napkelettől napnyugatig megyek,
Mégse találom föl szabad életemet,
Szabad életemet, lányi örömömet.

Eddig lejány voltam, szabad madár voltam,
Ágról ágra nyíló rózsabimbó voltam.

De most elhervadok, mint a fa levele,
Mikor megjön az ősz, lehullik a földre.

Kedves édesanyám, édes szülődajkám,
Fölnevelt kend engem, nem tudja kend mire.

Jóra-e vagy rosszra, vagy örökös búra,
Vagy örökös búra, bánatos napokra.

Kedves édesanyám, köszönöm is kendnek,
A kend sok jóságát, a kend sok jóságát, a kend fáradságát.
Ha én meg nem szolgálhatom, fizesse meg kendnek a jó isten.