Kinn a pusztán áll egy tölgyfa magába',
Juhász legény furulyázik alatta.
Furujája oly szépen szól magába,
Behallszik az Endre báró szobába.

Be is hallszik, ki is nyílik az ablak,
Göndör hajú kisasszony néz ki rajta.
Kikönyököl, gondolkozik magába,
Mér is lettem Endre báró leánya?

Másnap reggel korán virradt hajnalba,
Báró uram kisétál a pusztába.
Azt kérdi a legidősebb juhásztól:
Nem láttad-e a kisasszonyt valahol?

Báró uram, bizony mondom, nem láttam,
Harmadnapja a bojtárom oda van.
Megtalálja rezgő nyárfa lombjában,
A kisasszony ül a bojtár karjában.

Erre aztán fölszólal a juhász is:
Adja nékem feleségül a lányát!
Inkább lányom, mindketten haljatok meg,
Úgyse legyen juhászlegény a vejem.

Túl a vízen most faragják azt a fát,
Amelyikre juhászlegényt akasztják.
Fújja a szél fekete göndör haját;
Mér szerettem Endre báró leányát.

Gyászba van a domokosi főutca,
Juhászleghényt halva viszik ki rajta.
Koporsója végtől s végig koszorú,
Utána megy a kisasszony szomorú.

Faluvégén öregasszony kunyhója,
De sok ember s asszony menyen el oda.
Én is megyek, s megkérdem a jövendőt:
Kapok-e még juhászlegény szeretőt?