De tölgyekalatt 
Valamerre jártam, 
Szülőhonomat 
- Csakis ott- találtam: 
S hol tengve, tunyán 
Hajt, s nem virul a tölgy: 
Volt bár Kánaán, 
Nem lett honom a föld.

A tölgyek alatt 
Még most is elülök: 
Bűv-kép csalogat, 
Ábrándba merülök: 
Hajó-kerekek 
Zubogását hallom... 
„Hajrá, gyerekek: 
A vízi malom!” 

A tölgyek alatt 
Ím, meglep az alkony, 
Hűsebb fuvalat 
Zörög át a parkon: 
Felhők szeme rebben: 
Haza sietek, 
Jobb ott, melegebben, 
Ki vén, ki beteg.