Cim-cim-drálom, 
trombitálom, 
trállászom trállom, 
nedve zuzálom.
Álom-bálom, pëtruzsálom. 
Happ, csuldi kalácsom!


[Ëgynek a ruháját fëlhúztuk egészen a fejire. És ëgy mëgfogta, s tartotta, hogy az ne lásson. De mindëgyiknek mëg këllëtt fogja annak a ruhánok ëgy darabaját. Ëgy mënt körbe. S mikor azt mondtuk, hogy „Happ, csuldi kalácsom”, akkor ráütött ëgynek a kezire, s azt vitte magával a körbe. Mikor mindëgyik elfogyott, hogy vitte körbe, akkor, aki tartotta középënn azt a halottat – vagy mi vót – hát odaállott, azt mondja, hogy:]

– Ki hótt mëg?
– A papné lëánya.
– Hány órakor temetik?
– Tízkor.

[S akkor elkezdëtt vele irtózatosan harangozni, addig, míg az elszédült, s mikor elszédült, elborította, s akkor a többiek elfutottak a szélrózsa mindën irányába. Az a halottra való fëlkelt, s amejjiket mëg tudta fogni, az vót az után újra a körbe.]