Mikor mentem a falumból kifelé,
Lányok kísértek az állomás felé.
Úgy kísértek, mint egy szegény vándorlót,
Kinek szíve fekete gyászba borult.

Vékony héja van a piros almának,
Gyönge szíve van az édesanyámnak.
Édesanyám a gyönge szíve meghasad,
Ha a fia katonának bennmarad.

Két út van előttem, melyiken induljak,
Két szép szeretőm van, melyiktől búcsúzzak?
Az egyiktől búcsúzom, a másik haragszik,
Így hát az én gyönge szívem soha meg nem nyugszik.