Ej, de magos a fegyházam teteje,
Abba vagyok eleventen temetve.
Eleventen eltemetve búsulok,
Talán innen soha nem szabadulok.

De mikor hallom szobám kulcsát csörgeni,
Azt hinném, hogy meg fogok szabadulni.
De én akkor mindig nagyot csalódok,
Mert én innen soha nem szabadulok.

Erre kérném börtönmester urakat,
Hogy engedjék ki szerencsétlen páromat.
Kiengedném, kedves lyányom, nem lehet,
Csak most tudja, hogy mi egy rabi élet.