A fényes nap immár lenyugodott,
A föld színe sötétre maradott.
Nappali fény éjjelre változott,
Fáradtaknak nyugodalmat hozott.

Minden ember megy nyugodalomra,
Az Istentől kirendelt álomra,
De én Uram úgy megyek ágyamba,
Mintha mennék gyászos koporsómba.

Az ágyamba zokogval költözöm,
Vámkosomat könnyemmel öntözöm.
Hosszas álom érheti szememet,
A kokasszó hozhatja végemet.

Napkelettől, egész napnyugtáig,
Benned bízom Istenem fáradtig.
Ha megölsz is, mégis benned bízom,
Szent véredre futok, ha szomjazom.

Na én már erős és friss vagyok,
Mer magamnak több napot nem hagyok.
Ha megtartasz holnapi napodra,
Nem fordítom azt megbántásodra.

Ne szoríts ki Uram készületlen,
Vezess előbb az enyhítő...
Vezess előbb az enyhítő kútra,
Úgy bocsáss el Uram a nagy útra!

Ábrahámtól az Úr csak azt kérte,
Hogy mindenkor járjon el eléje.
Én is Uram csak ezzel fizetek,
Fölségednek hálát énekelek.