Jaj, mely hamar múlik e világ ereje,
Mely hamar elbomlik minden erőssége,
Változik szépsége.

Hamarébb a füstnél minden erőssége
Tétova elszéllyed, szélvésztől elterjed
Az ő dicsősége.

Mind a szép virágszál, tavaszkor kinyílik,
S a több virágok közt ő is megvirágzik,
De hamar elesik.

Jaj, az én életem világnak mezején
Hogy zöldellik vala legjobbik erején,
Elesik idején.

Jaj, ha véletlenül történik válásom,
Kedves barátimtól, szomszéd uraimtól,
Világból múlásom.

Íme, el kell mennem járatlan útakra,
Messze tartományba csak egyes-egyedül,
Kemény számadásra.

Elmentek előttem én édesanyáim,
Eljöttök utánam ti is, jóbarátim,
És több rokonságim.

Jaj, ha e világnak mind így kell elmúlni,
Erős férfiaknak végre megrothadni,
És porrá változni.

Jaj, nagy kényén tartott világnak élete,
Íme miként múlik, mely hamar változik
Az ő dicsősége.

Ifjak rettegjetek, vének készüljetek,
Mert rajtatok a szer, utánam egyenként
El kell költöznötök!

Nincs a méltóságra itt semmi tekintet,
Sem az okosságra, sem a gazdagságra,
Mindent megemészt ez.

Nincs fülehallása a kemény halálnak,
Hogy siralát hallja, mentségét megvárja
Keserves anyának.

Nincs szeme, hogy lássa gazdagnak aranyát, 
Sem hogy megválassza véntől a szép ifjat,
S halassza óráját.

/:Fáradság, bubánat embernek élete,
Kétséges utolsó napjának mivolta,
Hol lesz koporsója.:/

Ki-ki életében azért elkészítse
Testét a férgeknek, lelkét az Istennek
Örök dicsőségbe!

Példát vegyen rólam minden, ki jelen van,
A pohárt megittam, S nékije is így kell
Menni föld gyomrába!