Ahol én eljárok, még a fák es sírnak,
Gyenge jágairól zöld levelek hullnak.
Hulljatok levelek, rejtsetek el ingem,
Mert az én kedvesem mást szeret, nem engem!

Hadd szeressen mást es, ne csak mind ingemet,
Kivel az ő szíve sohase nyugodjék!
Kivel az ő szíve sohase nyugodjék,
Mind a só ja vízbe úgy elolvadozzék!

Azt tudom, édesem, hogy nem búsulok érted,
Pedig a szívem es megfogyott éretted.
Éretted, nem másért, két piros arcádért,
A te szép csillogó két kökény szemedért,
A te szép csillogó két kökény szemedért.