Vacsorás vers a párosságrul, házasságrul

I. Vőfély

Halljunk szót, uraim! (Megkocogtatja vőfélypálcájával a gerendát.)

Urak! Ifjuk! Tisztes vének!
Illő böcsülettel egy kis csöndet kérek,
Hogy elbeszéllem a szent házasságot, egybe
Méltassanak engem egy kis figyelemre!
A szent házasságot Isten maga szerzé,
Isten maga adta Évát Ádám mellé,
Hogy legyen hű társa örömbe és bajba - 
Mindezt Mózes könyve bőven elénk adja.
De boldog is, akinek van hű felesége,
Mert a hű feleség a ház gyöngye, éke!
Vig öröm és áldás száll vele a házra,
Kivirágzik szépen a boldogság fája.
A rideg legénnek unalmas az élet,
Nincs kivel megossza a kis eleséget,
Nincs ki vigasztalja, ha meggyűlik a gondja,
Nincs ki kedvesének, édes csókkal mondja.
Azért hát, legények, kinek nincsen párgya,
Tegyen szert mielőbb Jutka vagy Évára!
Gondolkoztam ám én is sokat felüle,
De lett is valami végtére belüle!
Csak hogy az a nagy baj, hogy a jó asszony ritka,
Azért sok nő száll ellenem sikra.
De nem bánom, ha szemem kiássák is,
Mégis kimondom:
Hogy némell asszony rosszabb, mint az áspis!
Dühös, dörmög, pöröl, savanyó az arca,
Mind a vackor, az éretlen vadalma!
Jaj, aki ilyent kap, azt megverte az Isten,
Rossz asszonnak földön párja nincsen!

II. Vőfély

Hallod-e barátom, állj meg csak egy szóra,
Maj megfelelek az előbbi szódra!...
Arra is köll menni, hogy a menyecskének
Vagyis a picinnyinek bölcsőt is köll venni!
Ebbül áll házasság, párosság,
Akik csak próbáták, ezt mind így taláták!
De azért, angyali szüzek, akik köztünk örvendeztek,
Csak lelki szépségteket őrizzétek ti meg,
S báránszelid legyen szerető szivetek!
Ezen szóllásomon ne szomorkodjatok,
Ha ezen farsangon má kimaradtatok!
Jön majd másik, akiben lesz résztek,
Van még legény, kivel megesküdhettek!
Csak nézzetek körű!
De mos má többet effelül nem szóllok,
Látom, ürülnek a tálak,
Én meg újra dógomhoz látok.
Isten velek!