A fekete hattyú
Gyászt visel magáért,
Én is gyászt viselek
A régi babámért.

Istenem, Istenem,
De sok ennyi idő, 
Hogy telik el búval
Ennyi gyászesztendő?

Nyárba nyíl a szegfű,
S e sok piros rózsa,
Nem tudnálak, rózsám,
Felejteni soha.

Nem tudnálak, rózsám,
Soha megátkozni,
Nagy átok van rajtam,
Mért tudlak szeretni?

Hosszú az éjszaka,
Nincs kivel aludjak,
Bánatos a szívem,
Nincs ki vigasztalja.

Sokan lefeküsznek,
Víg álmokat látnak,
Csak az én szemeim
Párnákat áztatnak.

Fúvom az éneket,
De nem jókedvemből,
Csak a bú fúvassa
Szomorú szívemből.