A hegyek közt lakom,keress föl, galambom,
Csedes fojóvíznek csak zúgását hallom.
Mert a Maros vize sohasem alszik,
Így hát az én szívem soha meg nem nyugszik.

Elment az én babám, itt hagyott engemet,
Elvitte magával minden jó kedvemet.
Hozd vissza, istenem, az én édesemet,
Hadd vigasztalja meg szomorú szívemet.

Istenem, istenem, ugyan mi lelt engem,
Három rőf pántlika körül nem ér engem.
Máskor egyet vettem, bokrára kötöttem,
Most már hármat vettem, göbre se köthettem.