Arra alá a pusztán, a pusztán,
Alma terem a füzfán, a füzfán.
Minden ágán kettő van, tyuhaj, három van,
De szeretőm igazán csak egy van!

Arra alá aratják a zabot,
Pajta mellé rakják az asztagot.
Tetejére rászállott, tyuhaj, a madár
Engem szeret egy szőke kisleány.

Ezt a kislányt ne vedd el, ne vedd el!
Nem győzöd el selyemkeszkenővel.
Kettő kell a fejére, tyuhaj, nyakára,
Harmadik a karcsu derekára.


 Arra alá a pusztán, a pusztán

Az én babám kék karton szoknyája.
Rászállott a harmat az aljára.
Gyere babám, rázd le róla a harmatot,
Bus szivemről a nehéz bubánatot.

Az én babám kötött bokrétája
Három évig ázott a pohárba.
- Kedves babám, minek is kötötted,
Hogyha tudtad, hogy nem leszek a tied?

Az én babám slingűtt zsebkendője,
A nevem is bele van slingülve.
Csak a nevem, csak az ne volna bevarrva,
Hogy eszembe de soha ne juthatna!


 Az én babám kék karton szoknyája

Balatonnak nincsen gerendája,
Bele esett a füredi csárda.
A csárda balsarka, szép csárdásné maga,
Szép hajadon lánya.

Beizentem a révészlegínnek,
Gyüjjön gyorsan, gyűjjön segítségnek!
Fogja ki a csárdát, a csárda bal sarkát,
Szép csárdásnét magát!
Szép eladó lányát, hozzátartozóját,
Szép csárdásnét magát.


 Balatonnak nincsen gerendája

Borzavári kertek alatt folyik el a halastó.
Abba huszik egy fekete koporsó.
Kiki látszik az aranyos szemfödél,
Rá van írva négy sarkára, de hiába szerettél.

A veszprémi kaszárnyának de magas a teteje,
Ráhajlik a gesztenyefa levele.
- Gyere, babám, csipd le annak levelét,
Le ne törje, sejehaj, a rezes csákóm tetejét!


 Borzavári kertek alatt folyik el a halastó

El, el, elmegyek, nem maradok e tájon.
Hogy a szivem a babámér ne fájjon.
Mer a szivem a babámér nagyon fáj,
Szőkét szeretek, mer a barna megcsalt már.

Egyet ittam én a Balaton vizéből.
Kitagadott a babám a szivéből.
Ha mégegyszer a szivéből kitagad,
Ez a magos ég csillagostul leszakad.

Jó bort iszom én, diófával tüzelek.
Kökényszemű barna kislányt szeretek.
Olyan annak a két szeme járása,
Mint az égen a csillagok ragyogása.

Nem jó csillag lett volna énbelüllem.
Nem jól ragyogtam volna én az égen.
Éjfél tájban megkerülném az eget,
Akkor tudnám meg, hogy a babám kit szeret.

- Édes jó anyám, mi van a kötényébe?
- Piros alma. - Adjon egyet belőle!
Addig adjon, mig a faluba érek,
Azután már szerelemből megélek.


 El, el, elmegyek, nem maradok e tájon

Fáj a fának, ha a fejsze bevágja,
Fáj a lánynak, ha a legény gyalázza.
Engem is gyaláz egy semmirevaló,
A cipőmbe kapcának se volna jó.

Barna kislány, mondd meg jó anyádnak,
Ne gyalázzon engemet a világnak!
Mert ha engem nem vádul el vejének,
Találok én a lányánál is különbet.

Barna legény, a fene evett volna meg!
Bár sohase ismertelek volna meg!
Átkozott volt az az óra, az a ház,
Amelyikben megismertük mi egymást.

Bolond volnék, ha én mindig busulnék,
Borzaváron ilyen büszkén nem járnék!
Járok is én egy legény bosszújára,
(A) ménkű vágjon a férefésűtt hajába!

Kék pántlika a harisnyám kötője.
Legény legyen, aki aztat megkösse!
Lám az enyim megkötötte egy barna,
Az zárta le a szívemet a sirba.

               - - -

Alig várom, hogy a nap lenyugodjon,
Hogy az égen páros csillag ragyogjon!
- Ragyogj, csillag, páros csillag, sokáig,
Kisérj el a szeretőm kapujáig!


 Fáj a fának, ha a fejsze bevágja

Félre bánat, félre bu,
Bolond, aki szomoru,
Lám, én milyen vig vagyok!
Lám, én milyen vig vagyok,
A szeretőm elhagyott.

Ha elhagyott, bánom is,
Megélek én magam is,
Lám a tearózsa is:
Lám a tearózsa is
Kinyílik az maga is!

Sürü csillagos az ég,
Majd eszedbe jutok még,
De már akkor késő lesz!
De már akkor késő lesz,
Ha a szivem másé lesz!


 Félre bánat, félre bu

Felszántom a borzavári temetőt,
Vetek bele a lovamnak legelőt.
- Adj Isten, jó esőt, a lovamnak legelőt,
Nekem meg egy igaz szívű szeretőt!

Csak mégegyszer husz esztendős lehetnék,
Barna kislány szeretője nem lennék.
Mer a barna leány szivének szerelme,
Az visz engem a gyászos temetőbe.


 Felszántom a borzavári temetőt

Fenyőfának kigyöpösült az alja.
Sárga répát nevelünk föl alatta.
Sárgarépát sárga kislány, csuhaj, őrizte,
Azér sárga, mer a szerelem megölte.

Bubánattal jöttem meg a csatából,
Leesett a vas a lovam lábáról.
- Gyere, kovács, nyisd ki azt a szutykos ajtódat!
Vasald meg a keselylábu lovamat!


 Fenyőfának kigyöpösült az alja

Jaj, de szépen, jaj, de szépen megkéretett a babám,
Mégsem adott, mégsem adott neki az édesanyám.
- Adjál anyám, édesanyám, kinek akarsz, nem bánom,
Amig élek, a világon, csak a babám sajnálom.

Jaj de szépen, jaj de szépen szólanak a harangok!
Temetőbe, temetőbe most viszik a galambom.
Bár csak engem is temetnének oda melleje!
Rám hajlana a rozmaring gyöngyharmatos levele.


 Jaj, de szépen, jaj, de szépen megkéretett a babám

Jásdi legény akart hozzám járni,
Aranykalitkába akart zárni.
- Ne zárj engem, babám, kalitkába,
Nem vagyok én gerlicemadárka!

- Piros alma, ne gurulj, ne gurulj!
Te kisleány, ne busulj, ne busulj!
- Nem is, nem is, nem is busulok én,
Jön az aratás, menyasszony leszek én.

Piros alma legurút a sárba,
Ki fölveszi, nem veszi föl hjába!
Én fölveszem, lemosom a sárbul,
Mégis elmaradok a babámtul.


 Jásdi legény akart hozzám járni

Kék szivárvány, de kék szivárvány koszoruzza az eget.
Elrabolták, de elrabolták tőlem a szeretőmet.
Elrabolták, vagy az Isten elvette,
Annak adta, de annak adta, aki megérdemelte.

Kék ibolya, de kék ibolya búnak hajtja a fejét,
Nincsen aki, de nincsen aki megöntözze a tövét.
Szállj le, harmat a kék ibolya tövére,
Most találtam, de rátaláltam egy igaz szeretőre.

Lefújta a, de lefújta a szél a kepe tetejit.
Három kislán, de három kislán rakosgatja fölfeli.
Rakosgatja, igazgatja, le-leníz az aljára,
Páros csókot, de páros csólkot vár a jő’ éjcakára.


 Kék szivárvány, de kék szivárvány koszoruzza az eget

Kiesett a, kiesett a virág a kezemből,
Kitagadott babám a szivéből,
Kitagadott, mégis ő az árva,
Jaj de szépen szól a nóta a cseszneki várba!

Becsukom a, becsukom a rácsos kiskapumat,
Nem tiporják többé udvaromat!
Vetek bele szegfűt, majorannát,
Ne tiporják, ne tiporják többé a gyönge ágát.

Nem hiszed el, kisangyalom, hogy katona vagyok,
Majd elhiszed, hogyha rukkolni fogok.
Rezes csákó nyomja a fejemet,
Gyere, kedves kisangyalom, fogjál velem kezet!


 Kiesett a, kiesett a virág a kezemből

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen.
Maradásom nincs ezen a vidéken.
Az van írva rá a vándor felhőkre:
Szerettelek, babám, el kell válni örökre. 

Sej, nagy bubánat fogta el a szivemet,
Más kislánnyal hirdették az enyémet!
Még pénteken nem hittem el, valóba’,
Hogy vasárnap babám mást ölelj a karodba!

Kedves édesanyám, ha fel akarsz keresni,
Borzavárnak határába gyere ki.
Ott látsz engem egy szomorufüzfa alatt,
Kedves édesanyám, kisírhatod magadat.

Kedves édesanyám, csak az a kívánságom:
Temessenek egy sirba a babámmal.
Siromba is ölelem a babámat,
Kedves édesanyám, megköszönöm magának.


 Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen

A bakonyi zöld erdőben van egy fa,
Ahhoz van a kispejlovam csatolva.
Kötőfékje hosszura van engedve,
Kisangyalom, rég el vagy már felejtve.

A bakonyi zöld erdőben születtem,
Anyám se volt, mégis fölnevelődtem.
Ugy nőttem föl, mint a kertben a rózsa,
Volt szeretőm már tiz éves koromba.

A bakonyi zöld erdőbe van egy sir,
Oda jár egy barna kislány, mindig sir.
Göndör haját százfelé fujja a szél,
Kedves babám, de hiába szerettél.


A bakonyi zöld erdőben van egy fa

Kiskertembe ibolya, kiskertembe három bokor ibolya,
Megtudták a szeretőm, megtudták a szeretőm, hogy kicsoda.
Ugy akartam szeretni, hogy ne tudják,
De az egek rámvilágositották,
Én arról nem tehetek, hogy az Isten szerelmesnek teremtett.


Kiskertembe ibolya, kiskertembe három bokor ibolya

Ne vágd meg a piros almát, megrothad!
Ne szomorítsd a szivemet, meghasad!
Ugyis olyan bánat van a szivemen az árva szivemen
Mint a magas kőszikla a hegyeken.

Béreslegény megy a kutra itatni,
Szeretője vizet visz, mosogatni.
Oly nehezen huzza föl a, huzza föl a jeges sudárfát,
Ugy hallgatja szeretője panaszát.


Ne vágd meg a piros almát, megrothad

Nem zörög a levél, ha a szél nem fujja,
Nem mondanák, babám, ha igaz nem volna!
Tilos a szerelem, félek a jó anyádtól,
Azt hallottam, babám, elválunk egymástól.

Becsukhatod, babám, rácsos kiskapudat,
Nem tiprom le többé kerek udvarodat.
Vethetsz bele, babám, szegfit, majorannát,
Nem tiprom le többé annak hajtását!


Nem zörög a levél, ha a szél nem fujja

Nincs egyebem, egyebem egy tanyánál,
Abba sincsen egyebem egy pejlónál.
Kis pejlovam szüntelen azt dobolja:
Gyáva legény, kit elhágy a babája.

Nincs egyebem, egyebem egy pakrócnál,
Abba sincsen egyebem egy virágnál.
A virágnak az a neve: nefelejcs,
- Mér csaltál meg, ha tudtad, hogy nem szeretsz!


Nincs egyebem, egyebem egy tanyánál

Sárgarépát nem jó dombra ültetni,
Özvegyasszony lányát nem jó szeretni!
Egyszer mondtam igazat a lányának,
Hazaszaladt, megmondta az édesanyjának.

Édesanyám, mondok neked valamit:
Vasald ki a fehér ingem elejit!
Majd meglátod, mi nyomja a szivemet,
Elszerették tőlem a kedves szeretőmet.


Sárgarépát nem jó dombra ültetni

Sej, haj, nincsen kedvem, mer elvitte a gólya,
Mer ott jártam, ahol nem kellett volna.
- Gólyamadár, hozd vissza a kedvemet,
Sej, haj, kedvem után a régi szeretőmet!

Sej, haj, nincsen széle a fekete selyemnek,
Nincs is igaz szive a szeretőmnek!
Veszek olyan selymet, kinek széle lesz,
Sej, haj, tartok oly szeretőt, aki igaz lesz!

Sej, haj, rétest ettem, elégette a számat,
Más öleli az én kedves babámat.
Más öleli, másnak ül az ölébe,
Sej, haj, más kacsingat a fekete szemébe.

Sej, haj, a Bakonyba betyárlegény vagyok én,
Közepébe kis kunyhóba lakom én.
Jer be hozzám, barna kislány pihenni,
Sej, haj, édesanyám majd gondodat viseli.

Sürü sötét felhők vándorolnak az égen.
Hull a zápor a bakonyi térségen.
Barna kislány, selyemkendőd elázik,
Sej, haj, barna hajad, piros orcád megfázik.

Sej, haj, szétoszlottak már a sürü fellegek,
Te itt maradsz, rózsám, de én elmegyek.
Élj boldogul, a jó Isten áldjon meg,
Sej, haj, olykor, olykor rólam is emlékezz meg.


Sej, haj, nincsen kedvem, mer elvitte a gólya

Sej, haj, piros az én ostornyelem, nem sárga.
A füredi legínyeknek nincs párja.
Macska szeme, fülig tátott a szája,
Sej, haj, csámpás lábán fére áll a csizmája.


Sej, haj, piros az én ostornyelem, nem sárga

Többé nem cselekszem,
Amit cselekedtem,
Hogy a szeretőmhöz
Pajtásom vezessem.

Míg ők ölelkeztek,
Én távolról néztem.
Elfogott a bánat,
Busan visszatértem.


Népzenetár - Dalszövegek a "Kesergő szerelem" kategóriából