Barna legény megy az úton lefelé,
Egyenesen a babája háza felé.
Olyan szépen, szép csendesen zokogja ki azt a szót,
Nyisd ki csárdás kisangyalom az ajtót!

Nem nyitom ki, mert nem adnak tehozzád,
Fejemre a gyöngykoszorút most fonják.
Ahhoz adnak, kit a szívem, árva szívem nem szeret,
Azzal esküdtem meg, akit soha se szerettem.

Barna kislány hol van a te lányságod,
Hol van a te lánykori boldogságod?
Középloki gyöngyvirágos oltár előtt letettem,
Azzal esküdtem meg, akit soha se szerettem.

Barna kislány mit viszel a kosárba,
Mi van a te szíved alá bezárva?
Olyan bánat, keserűség, ki se tudom mondani,
Fáj az árva szívem, mér tudtalak szeretni.