Ilonám, Ilonám, szép langas Ilonám,
Ablak mellett varra fekete selyemmel.
 
Tölti, tölti vala, gyűrűzi selyemmel,
Szemzi, szemzi vala sűrű könnyeivel.
 
Bátyám, édes bátyám, én csak attól félek,
Zöld erdő zúgástól, fegyver roppanástól.
 
Magyarország széjjin felnőtt egy almafa,
Az alatt megnyugszik két huszárkatona.
 
Egyik mondja vala, Istenem, Istenem,
Másik mondja vala, ne búsulj barátom.
 
Tenger a földet nem magának hajtja,
­Zanyja szép liányát nem magának tartja.
 
Karján felneveli, szárnyára ereszti,
Távolról kesergi, hogy más szidja s veri.